Az utolsó forduló

Igaz, hogy nagyon elkedvetlenített bennünket az, hogy hiába dolgoztunk, nem kaptunk pontot a filmünkre, de egyet aludva az egészre, úgy döntöttünk, hogy ha már belekezdtünk, csináljuk végig. Igaz, sok időnk nem volt rá, mivel szerdán döntöttük ezt el. Sikerült a mentorunknak a megyei TV magyar szerkesztőségét elhívni hozzánk, hogy készítsenek velünk és a versenyről egy riportot. Egy órán keresztül forgattak. Azt ígérték, hogy az anyag le fog menni a hétfői magyar adásban. Sajnos, hiába néztük, nem volt benne :( Azt mondták később, hogy nem fért be, csak a szerdai adásban fogják leadni. Hát ez sem sikerült, de hát ez már a mi formánk.
A vasárnapi plébániai lapban viszont megjelent a cikk rólunk. Sőt! Egy kárpátaljai hírportálban, ahol már megjelent rólunk egy anyag, egy összeállítás jelent meg rólunk. Ami még örvendetesebb, hogy egy erdélyi portálban pedig interjú jelent meg velünk :) Lassan az egész Kárpát-medencét behálózzuk :) Még egy felvidéki megjelenés jól jönne. Lehet, hogy az is összejön.
Ez eddig három. Sajnos a TV-ben csak szerdán leszünk. Ha még lenne egy napunk, akkor egy újság is lehozná a cikkünket...
Na, mindegy, a pontokkal itt már úgysem jutunk előrébb, de nem baj az, ha sokan hallanak rólunk, hiszen még ott lesz a közönségszavazat! Na, arra megpróbálunk jól rákészülni. Igaz, egy magyarországi csapattal szemben nem sok az esélyünk, de azért megpróbáljuk. Hajrá, DemokRákóczi!

Változott a csapat létszáma?

Többen kérdeztétek, hogy csökkent a csapat létszáma? Mindenkit megnyugtatunk, hogy nem, csak a fotózáskor ketten betegség miatt hiányoztak, a film forgatásakor pedig vagy Dávid, vagy Zoli voltak otthon szintén betegség miatt. Vagyis a csapat továbbra is egyben van! :)

Késői, de annál fontosabb film

Az előző heti problémák miatt nem sikerült időben feltöltenünk a filmünket. Nagyon bosszúsak voltunk, de mentorunk levelére pozitív választ kaptunk, mely szerint később is elfogadják, természetesen pontlevonásokkal a feladatunkat.
A nem sikerült felvételeket, az elveszett anyagok egy részét újra vettük illetve vágtuk, de a programhibákat sajnos sokáig nem tudtuk hogyan orvosolni. Valahogy nem akart ez összejönni. Három szerkesztőprogramunk is csütörtököt mondott. Sőt, amivel sikerült végül elkezdeni a vágást, annál meg egy idő után a hang ment el és megint ott voltunk, hogy most sem fog sikerülni. Végül egy negyedik programmal sikerült összerakni. Ami nem volt egy egyszerű és rövid dolog, hiszen közel két órányi anyagot vettünk fel, ebből kellett 5 percnyi filmet összerakni. Nem is sikerült ennyibe beleférni, 6 és fél perc lett. Minél inkább belemerültünk a munkába, annál inkább felerősödött a felelősség érzése. Lajos bácsiról nem lehet csak úgy összedobni egy filmet. Ő annál sokkal fontosabb számunkra! Így lassan fontosabbá vált az, hogy egy neki is tetsző filmet készítsünk, mint az, hogy megfeleljünk a verseny előírásainak. Úgy az időpontok betartását mint a film hosszát illetően. Igazából már le is tettünk arról, hogy reálisan bízzunk abban, hogy bekerülhetünk a legjobb öt közé, hiszen erre a fordulóra vagy semmit, vagy nagyon kevés pontot kapunk és ez már akkora hátrány, hogy ha a maximumot is hozzuk ki magunkból, akkor sem tudjuk beérni versenytársainkat. De a film átvette a vezetést. Vagyis az, hogy nekünk jó filmet kell csinálni arról az emberről, akit nem csak mi, hanem sok ezren, munkácsiak, kárpátaljaiak, reformátusok, katolikusok, a határ túloldalán élők ismernek, tisztelnek. Ez egy nagy felelősség, hiszen róla csak nagyon szép anyagot indíthatunk el az internet megállíthatatlan csatornáin.
Mit hagyjunk benne? Mi maradjon ki? Ki a fontosabb? Mi, vagy a történet? Milyen zene illene hozzá? Hogyan építsük fel az egészet? Vajon ez neki tetszene? Vajon a gyerekeinek ez így tetszene? És még nagyon sok kérdés. Na aztán még ott volt a fő hátráltató tényező, a suli. Hét közben nagyon kevés ideje van az embernek ezzel is foglalkozni. Suli, zenesuli, táncpróbák, egyebek. Még jó, hogy van hétvége :)
Na, így tudtuk vasárnap délutánra végre úgy összerakni, hogy az mindannyiunknak megfeleljen. Főleg mentorunknak, aki nagyon hangsúlyozta, ismételte nekünk folyamatosan, hogy Lajos bácsiról vagy ne menjen ki semmilyen anyag, vagy csak nagyon jó. Nem titkoljuk, hogy ennél a filmnél mentorunk nagyon sokat segített. Végig ott volt velünk az összes forgatáson, a szerkesztésnél, az interjúk újrakészítésénél. A zenei aláfestést is ő találta és javasolta. Szerintünk nagyon jól eltalálta. A Dire Straits zenéje: Local Hero vagyis magyarul: helyi hős. Hát igen, Lajos bácsi a mi helyi hősünk :)
Szóval úgy érezzük, hogy egy jó filmet csináltunk. És nem baj, ha nem kapunk érte pontot vagy sok pontot, hiszen már azóta is, hogy pár órája feltettük a netre és megosztottuk rengetegen írtak és hívtak bennünket hogy gratuláljanak. Még Lajos bácsi lánya is. Ez minden döntőnél többet ér :)

Sajnos a filmet technikai okok miatt nem sikerült határidőre feltöltenünk... :(

A 3. forduló 

A 3. fordulóban egy számunkra példaértékű személyt kellett keresnünk, akiben egy mindennapi hőst látunk.

Több ötletünk is volt, de végül Gulácsy Lajos püspök urat, mindenki Lajos bácsiját választottuk, akiben több ok miatt is példaképet látunk.
Megbeszéltük vele, hogy elmennénk hozzá haza, hogy elbeszélgessünk és meginterjúvoljuk. Azonnal beleegyezett. Felkerestük otthonában, ami egy egyszobás lakás, tele könyvvel, képekkel, emléktárgyakkal. A beszélgetés nagyon jó hangulatban és sikeresen zárult, mivel nagyon sok mindent tudtunk meg Lajos bácsiról. Kiderült, hogy majdnem nyolc évet töltött egy kazahsztáni lágerben, ahova frissen végzett teológusként vitték el az 1940-es évek végén. Ő ott is igyekezett közösségé formálni a táborlakókat. Nagyon sok érdekes és tanulságos történetet mesélt erről az időszakról. Az nagyon megragadott bennünket, hogy nem a nehézségekről, a fájdalmas dolgokról beszélt, hanem a szép, vidám, megható dolgokat mondta el nekünk.
Miután hazajött a lágerekből, beállt vasgyári munkásnak. Csak 1978-tól engedték neki, hogy lelkipásztori szolgálatot is végezzen. Ezt a munkája mellett végezte. Feleségével - aki már több éve meghalt, de aki a mai napig is nagyon hiányzik neki - három gyereket neveltek fel. A munkácsi és a környék magyar falvak gyülekezeteinek lelkipásztora volt. Újraszervezte a közösségeket. 1994-1998 között a Kárpátaljai Református Egyház püspöke volt. A rendszerváltás után oroszlánrésze volt a nagyberegi, a péterfalvi és a nagydobronyi református líceumok, illetve a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elindításában. Püspöksége idején jött létre a Diakóniai Központ, két gyermekotthon, öt cigánytemplom. Odaadóan fáradozott a református idősotthon megalapításán, ahol a mai napig szolgálatot végez. Még a cserkészszövetség 1991-es alakulásánál is jelen volt, hiszen kiskorában ő is cserkészkedett.
Többször meg kellett szakítani a beszélgetést - háromszor is -, mert szegények kopogtak be az ablakán, ő pedig mindegyiküknek adott valamit. Látszott, hogy a kopogtatók és ő is rutinosan teszi ezt :)
Idős kora ellenére - 88 éves - jelenleg is több helyen is végez szolgálatot. Reggelente autóbusszal jár be Munkácsról Beregszászba az idősek otthonába, istentiszteletet tart a romáknak, mindenben nagyon szívesen részt vesz és mindenkit meghallgat. Kíváncsiak voltunk, hogy telhetnek Lajos bácsi napjai, ezért úgy döntöttünk, hogy elkísérjük azokra a helyekre, ahová el szokott rendszeresen látogat. Reggel elment az idősek otthonába Beregszászba. Vasárnap délelőtt beszédet mondott a sztálini terror áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen a munkácsi Rákóczi-kastély udvarán. Délután elment az idősek klubjába, ide is elkísértük. Elmentünk vele a munkácsi cigány-táborba (most jártunk ott először), ahol istentiszteletet tartott. Sokfelé szokott még járni, de mindenhová még mis sem tudtuk elkísérni. Még nálunk is több energiája van, ebben is példát vehetnék tőle :)
Szerintünk Lajos bácsi tényleg egy példaértékű személy, mivel minden, amit tesz, az szép és jó, mindenben Istent követésére és az egymás iránti szeretetre hívja fel a figyelmet, életével, életmódjával tanúságtévő. Alázatos, az e világi jóléti dolgokkal nem sokat törődő, szerény, de nagyon jólelkű bácsi. Ráadásul a sok programja mellett ránk is volt ideje. Akkor is nyitott és kedves volt, amikor megkerestük azzal, hogy szeretnénk interjút, filmet készíteni vele.
Nagyon nagy kegyelem a jó Istentől, hogy engedte, hogy közelebbről is megismerhessük. Talán épp emiatt kellett jelentkeznünk a versenyre?

Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök

Újra itt vagyunk. Sikeresen túl vagyunk 2. fordulón és most a 7. helyen vagyunk.
Ezen a versenyen sok érdekes dolog történt már velünk. A 2. fordulóban az önkéntesség volt a téma. Mi a kórházmissziót választottuk. Ez új volt számunkra. A verseny után is fogjuk folytatni az önkéntességet!

A verseny szöveges feladatának megoldása II.

Az érvelésünk, hogy miért is az önkéntesség és miért épp a Kórházmisszió?

Jót tenni jó

Amikor elolvastuk a második forduló feladatait és láttuk, hogy választani lehet önkéntesség és a választójoggal, választásokkal kapcsolatos feladat között, különösebb dilemma nélkül az előbbi mellett tettük le a voksunkat. Elsősorban korunk miatt (öt év múlva lesz csak választójogunk), másrészt nem vagyunk magyar állampolgárok, harmadrészt pedig az önkéntességgel kapcsolatos szimpátiánk miatt. „Az önkénteskedés kezedbe adja a lehetőséget, hogy életeket változtass meg, beleértve a tiédet is.” „Segíteni másoknak - amikor a leginkább szükségük van rá - része kell, hogy legyen az életünknek. Hiszen bármikor velünk is történhet hasonló.”

Sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen önkéntes munkát végezzünk. Számos ötlet jutott eszünkbe, már csak amiatt is, mert az önkéntesség bizonyos területeivel, önkéntes munkával már korábban is találkoztunk, sőt rendszeresen végezzük is azt. A cserkészcsapatunk akciói keretében minden évben, október 6 előtt rendbe szedjük a temetőben a nemzetőrök és sok más, gondozatlan magyar ember sírját (http://cserkesz.com.ua/hirek/temetotakaritas-2013), vagy csapatunk találta ki és szervezi, segíti a Munkácsi Magyarok Találkozóját (http://rakoczialap.com.ua/megvalosult-programok/munkacsi-magyarok-talalkozoja-2013), sütit sütünk és árusítjuk a városban, amiből a csapatbálunkat finanszírozzuk (http://rakoczialap.com.ua/megvalosult-programok/sutis-akcio), vagy minden évben mi terjesztjük a betlehemi lángot, elvisszük sok idős, beteg vagy egyedülálló emberhez (http://bodnaralap.org.ua/megvalosult-programok/a-betlehemi-lang-karpataljai-kozponti-fogadasa-tiszasalamonban), stb.

Most szerettünk volna valami újat csinálni, olyasmit, ami számunkra is új, izgalmas, ugyanakkor mások számára is fontos, hasznos és örömet okoz.

Felvettük a kapcsolatot önkéntességgel foglalkozó szervezetek munkatársaival, így Megyesi Lászlóval, az SOS Önkéntes Csoport vezetőjével és Zsábej Edittel, a Kezünkben a Jövő Alapítvány helyi képviselőjével, hogy még jobban megismerkedjünk az önkéntességgel. Mindketten meséltek a munkájukról és ajánlottak több ötletet is, amit meg tudnánk valósítani. Leginkább Edit egyik szolgálata, a Kórházmisszió tevékenysége nyerte el a tetszésünket, így ezt választottuk. Miért is? Mert beteg gyerekek mindennapjait tehetjük szebbé, elviselhetőbbé. Mert nem sokan foglalkoznak ilyesmivel. Mert nem egy nagy, látványos, reklámozható tömegrendezvény, hanem egy személyesebb, számunkra kedvesebb feladat. Mert mi is voltunk kórházban, így tudjuk, hogy milyen érzés ott feküdni a többi beteg, idegen gyerek között, távol rokonainktól, barátainktól. Mert „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, Nekem teszitek. Aki a rászorulókkal foglakozik, egyben Velem is foglalkozik.”

Neki is láttunk előkészíteni, megtervezni a feladatunk megvalósítását. Kitaláltuk, hogy iskolánk többi tanulóját is bevonhatnánk, így az igazgatóság engedélyével gyűjtést szerveztünk a beteg gyerekek számára. Elmentünk minden osztályba, elmeséltük, hogy kik számára és miért gyűjtünk, mit tervezünk csinálni és megkértük őket, hogy hozzák el a még jó állapotú, de már megunt játékaikat. Nagyon sok játékot hoztak, mi pedig örültünk, hogy a gyerekek ilyen lelkesen álltak a dologhoz. Szétválogattuk a játékokat, és amit kellett, rendbe hoztuk vagy megtisztítottunk.

Edit közvetítésével engedélyt kaptunk arra, hogy elvihessük a játékokat a kórházba és időt, lehetőséget kapjunk arra, hogy kis műsorral, foglalkozásokkal kedveskedhessünk a gyerekeknek, mivel eszünkbe jutott, hogy ne csupán ajándékot vigyünk a gyerekeknek, hanem szórakoztassuk is őket. Kis bábos meseelőadást készítettünk, illetve vittünk lufikat, kifestőket, színes ceruzákat, logikai játékokat, origamihoz papírt, gitárt. Foglalkoztunk velük, játszottunk, zenéltünk, együtt mosolyogtunk velük. Minden jól sikerült, a gyerekek nagyon örültek.

Szerintünk nagyon fontos odafigyelni a beteg gyerekekre. Minden gyerek megérdemli, hogy törődjenek, játszanak, beszélgessenek vele. Különösen fontos ez, ha valamilyen hátrányos helyzetben lévő gyerekekről van szó.

Úgy véljük, ez az önkéntes munka nagyon hasznos volt. Elsősorban a beteg gyerekek számára, akiket sikerült felvidítani, megajándékozni. és néhány emlékezetes percet, órát szerezni számukra.

Számunkra is nagyon fontos volt, mert megtapasztaltuk, hogy másnak segíteni, örömöt okozni, a szabad időnket önkéntességre fordítani mennyire jó dolog. Az is jó volt, hogy nem csak mi vettünk részt az akcióban, hanem be tudtuk vonni az iskola tanulóit is.

Eleinte féltünk attól, hogy hogyan sikerül majd a kórházi látogatás. De megtapasztalva azt a lelkesedést, amivel mindenki támogatta az ötletet, és a kedvező fogadtatást is, a jövőben bátrabban és szívesen veszünk majd részt hasonló önkéntes programokban. Mert jót tenni jó, és ezt csapatban, közösségben tenni még jobb.